"Érdemes olyan dolgokba is belevágni, melyekre elsőre kapásból nemet mondasz"

Lékai-Kiss Ramóna, veszprémi születésű színésznő, műsorvezető tizenhét évesen került a fővárosba, amikor is a Barátok közt című napi sorozatban megismerhette az ország. Azóta sorra bizonyítja, hogy a televízióban, valamint a színpadon a helye, ő lett az idei év legjobb női műsorvezetője, a Hazatalálsz című sorozatnak köszönhetően pedig ismét láthatják a nézők hétköznap esténként.

Gyurkó Alexandra ,,Hátrányból előnyt

Veleszületett májbetegsége miatt kilenc hónapos korában transzplantációs műtéten kellett átesnie, 1997 májusában édesanyja májlebenye adott neki új esélyt az élethez. Azóta azonban sikert sikerre halmoz: Herendről indulva kétszer is elnyerte hazánkban az év női parasportolója címet, bejárta a világot, a szervátültetettek világ- és Európa-bajnokságairól sorra hozza haza az érmeket.

Az éttermek, mint történelmi korok tükrei

Együtt fejlődött a modern emberrel, társadalmi osztályokat választott szét, máskor közelebb hozott egymáshoz. Szükségszerűségből indult, ma viszont már-már státuszszimbólumként is lehet tekinteni rájuk.

Modern szivarklub nőknek

A Balatoni Női Vállalkozói Egyesület (BENT) eseményein nem szívnak szivart, és cherry-t sem kortyolgatnak, de a működési elv egy picit hasonló: összefogni a balatoni régió vállalkozásait, platformot teremteni a szakmai a kapcsolódásra

Varga Erika - Amit a fejembe veszek, azt végig is viszem

Nem sokan hittek benne, hogy sikerre viheti ötletét, Varga Erikát ez mégsem állította meg. Testvérével, Helenával 2010-ben alapították meg a világ első roma divatstúdióját, a Romani Designt, az idő pedig hamar igazolta, neki volt igaza.

Pataki Ági - Nem adom meg magam a koromnak

Pataki Ági sztármodell, Balázs Béla-díjas filmproducer a királynék városában járt, hiszen a mai napig számos megkeresést, felkérést kap.

Gyógyító mancsok

Az állatasszisztált és főleg a kutyákkal való terápia multidiszciplináris eredetű, az állatgyógyászat, a pszichológia, a szociológia, a pszichiátria területeit is érinti. A kutyás terápia fontosságáról és annak pozitív aspektusairól János Anikóval beszélgettünk.

Oravecz Edit - Nincs időm nem szeretni

A Pannon Várszínház színésznője évtizedek óta szórakoztatja a veszprémi közönséget. Megkeresésünkre, hogy belelássunk a szerepek mögött rejlő személyiségbe, igent mondott, bár hamar kétségei támadtak: mit tudna mondani magáról?

Világgá mentem, majd jövök!

Tavaly nyáron harmincegy napos szabadságra mentem. Ekkorra érett meg bennem a gondolat, hogy ideje lenne valóra váltanom azt a kamaszkori álmomat, hogy kis túlzással fogom magam és elindulok a horizontnak. Telepakoltam egy 50 literes hátizsákot, felültem a Koblenzbe tartó vonatra.

Időskori izomvesztés – tehetünk ellene?

Aki izommunkával járó sportot végez, jó eséllyel sokáig elkerülheti, de minimum jelentősen lassíthatja az idősödéssel járó izomvesztést.

Így segít a jóga testünk és önmagunk elfogadásában

Megérkezel egy jógaórára mindazzal, aki éppen akkor, abban az állapotodban vagy, magaddal hozod minden érzésed, állapotod, jelened, múltad, félelmed. A tested, az érzelmeid, a mentális állapotod, a tudatod és a tudatalattid mind-mind összekapcsolódnak és hatnak egymásra.

Ősszel sem kell elbúcsúzni a természetes vitaminforrásoktól!

„Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig énnekem.” – mondja a költő, és milyen igaza van, hiszen ilyenkor a téli álomra készülő természet búcsúként még egy utolsó előtti átváltozással kiszínezi a környezetet.

Fenntartható luxus a mindennapokban

Rybicska Nóra ékszerkészítő vállalkozása nem gyermekkori vágyálomból indult ki, és soha nem is volt az a nő, aki sportot űzött volna a szebbnél szebb ékszerek felhalmozásából. Az egyszerű, letisztult elegancia illik hozzá, az ékszerekben pedig az alkotó folyamat, az apró mechanikai részletek fogták meg.

A gyümölcs, ami pálinka akart lenni, de valami sokkal izgalmasabb lett

Eddig leginkább csak a hollywoodi filmekből ismertük azt a történetet, amikor a főhős egy elhibázott döntése miatt indulnak el a bonyodalmak, aztán kellő merészséggel ezekkel szembenéz, majd a végén bölcsebben, tapasztaltabban learatja a babérokat.

Ha falakba ütközöl, mássz fel rajtuk!

A Bakonyban nem kell sokat utaznunk, hogy sziklafalat találjunk, ezek közül jó néhányat meg is mászhatunk. Hogy pontosan milyen feltételek szükségesek ehhez, és hogyan válhat valakiből hobbi sziklamászó, arról Valastyán Áront kérdeztük.

Ha benézünk az étterem ablakán, a harmónia köszön vissza

Aki vegán éttermet nyit, az nem csak egy új gasztronómiai vállalkozásba kezd. Valamiért az ilyen vendéglátóhelyeknek van egy semmi máshoz nem hasonlítható különleges, megnyugtató atmoszférája.