Pannónia, a római provincia, amiről eddig rosszul gondolkodtunk
Lassan a tankönyvszerkesztők elkezdhetik átírni a történelemkönyvek rómaiakkal foglalkozó részét, főleg azt, ami Pannónia provinciáról szól. Vagy legalábbis lábjegyzetben már időszerű lenne elhelyezni az oly sokszor alkalmazott kiskaput, miszerint „a tudomány jelen állása szerint” így ezt gondoljuk az adott korszakról. A történészek eddigi szilárd meggyőződését Pannóniáról éppen néhány Veszprémhez közeli régészeti feltárás kezdte szétzilálni. Lehet, hogy a mai Dunántúl nem csupán egy egyszerű határőrvidék volt a Római Birodalomban néhány légióval, hanem annál sokkal több?
Kétezer évvel ezelőtt vagyunk, éppen Jézus Krisztus korában a mai Dunántúl területén. A Bakony erdeje sokkal sűrűbb még, a Balaton vize olyan magas, hogy Somogy inkább hasonlít egy mocsárvidékhez, északon Szigliget pedig szigetként emelkedik ki a vízből. A magyarok ilyenkor még valahol a Kaukázusban vándorolnak, de a Kárpát-medence ekkor sem lakatlan. A dákok uralják, miután korábban már kiűzték innen a pannónokat, azalokat és a keltákat is. De a dák uralom sem tűnik tartósnak, Kr. e. 35 körül a rómaiak fokozatosan kezdenek benyomulni a területre, Kr. u. 49-re pedig leigáznak minden törzset és létrejön az egységes Pannónia provincia. Határvonala, ami egyben a teljes birodalom határa is volt, északon és keleten a Duna, nyugatról a mai Alpokalja, délről pedig a Száva.
A térség elfoglalására viszont nem csak az késztette a rómaiakat, hogy gyarapítsák a birodalom területét. Komoly stratégiai döntés volt Augustus császártól, hogy hadba megy a dák, majd a folyamatosan betörő germán törzsek ellen, hiszen biztosítani kellett a kor egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalának, a Borostyánútnak a biztonságát.
A Borostyánút volt az, ami összekötötte a Baltikumot a Mediterrán térséggel. Nevét az egyik legnépszerűbb termékről, a borostyánról kapta, ami sűrűn cserélt gazdát ezen az útvonalon, de mellette még számos másik árucikk is bekapcsolódott az ókori kereskedelmi körforgásba ezen a területen.
A rómaiak számára tehát kulcsfontosságú volt, hogy felügyeletük alatt tartsák azt a vidéket, ahol keresztülhalad az amúgy a mai Szombathelyt is érintő kereskedelmi út. Pannónia területén ezért három légiót is állomásoztattak, a Duna mellett pedig kiépítették a limes-t, azt a határőr-rendszert, ami védte a területet.
Pannóniában viszont a katonákat leszámítva nem voltak aktívan jelen a rómaiak. A lakosság nagyobb részét továbbra is a helyi törzsek tették ki, sokszor belőlük verbuválódtak azok az őrcsoportok is, akik a limes-en szolgáltak. Legalábbis a történelemtudomány általánosan elfogadott tézise ez.
Az elmúlt években viszont több olyan épületegyüttes is szó szerint a felszínre került a föld alól, ami némileg árnyalja ezt a történészi meggyőződést. Amikor 1906-ban Nemesvámos mellett megtalálták, pontosabban szántás közben kifordították a földből Baláca első köveit, még kevesen gondolhatták, hogy az egykori római villagazdaság romja csak egy lesz azok közül, amik a környéken a föld alatt rejtőznek.
Legutóbb nem is olyan messze Balácától, Nagyvázsony mellett tárták fel egy római mércével mérve is gazdag család sírépítményét. A körülbelül kilencven négyzetméter alapterületű épületben a sírhelyek mellett egy szarkofágot és egy emberi koponyát is találtak több római pénzérme mellett. A régészek azt sejtik, hogy az egykor itt élt család fő bevétele a közelben elhaladó kereskedelmi útvonalnak volt köszönhető.
De nem ez és Baláca az egyetlen római kori lelet a közelben. Veszprémtől keletre Öskü mellett az Aranyoskútnak is nevezett területen szintén majdnem ezerötszáz évet pihent egy valaha élt római légiós emléke. Ráadásul neki a neve is ismert. Ursio valamikor a második században élt, leszerelése után pedig a szokásoknak megfelelően kiállítottak neki egy katonai diplomát, ami római polgárjogot, házasodási jogot és földterülethez való jogot is adott neki. A régészeti leletből még az is kiderül, hogy Ursio kelta származású volt és a birodalomért tett szolgálatai miatt kaphatta meg a római kiváltságokat.
Ursio mellett egy Themus nevű lovas exlégiós hasonló dokumentuma is előkerült innen még az 1900-as évek elején, azóta pedig szinte nem telt el úgy évtized, hogy a környéken élők ne számoltak volna be a földmunkák során megtalált cseréptöredékekről, pénzérmékről, de volt, hogy egy kőszarkofág is előkerült a földből.
A feltételezések szerint Aranyoskút nem csupán egy egyszerű római villa lehetett. Sokkal valószínűbb, hogy valaha egy körülbelül tíz épületből álló villagazdaság működött itt. Ezt a tézist erősíti az is, amit a római kor építkezéséről, pontosabban az épületek elhelyezkedéséről tudnak a történészek. Ezek alapján egy-egy területen mindig volt egy nagyobb központi birtok – ez lenne Aranyoskút – körülötte pedig látótávolságon belül kisebb villák, ezek mind kapcsolatban voltak egymással. Ebből nem nehéz eljutni addig a következtetésig, hogy Öskü környékén a megtalált villagazdaság romjaitól néhány kilométeres körben nagy eséllyel lehetnek további római kori leletek a föld mélyén.
Ez pedig felülírja azt, amit sokan gondoltak eddig Pannónia provinciáról, miszerint kifejezetten egy határvédő vidék volt csak a Római Birodalomban. Sokkal több jel utal arra, hogy egy gazdag, az egész birodalom gazdaságában meghatározó vidék volt.
Hajas Bálint / Fotók: Szalai Csaba, LDM