Gyógyító mancsok
- A kedvtelésből tartott háziállatokat már a középkortól kezdve használták terápiás célokra, természetes részét képezték az emberek rehabilitációjának. Később a Human-Animal Bond koncepcióját egy amerikai pszichológus, Boris Levinson és Konrad Lorenz, osztrák etológus alkotta meg, akik ezt a kötődést az emberek belső szükségletével magyarázták, amivel kaotikus életükben próbálnak kapcsolatot teremteni a természettel.
- Az állatasszisztált és főleg a kutyákkal való terápia multidiszciplináris eredetű, az állatgyógyászat, a pszichológia, a szociológia, a pszichiátria területeit is érinti. A modern világban főleg hospice-ellátásban vagy gyermekfoglalkozásokon találkozhatunk ezzel a terápiás felfogással, mely leginkább motivációs és prevenciós jellegű.
- A kutyás terápia fontosságáról és annak pozitív aspektusairól János Anikóval beszélgettünk, aki Veszprémben dolgozik terápiás kutyafelvezetőként a Doktor Mancsok Állatasszisztált Terápiás Alapítvány kötelékében
Anikó nagylányának tenyésztett, kiállításokra szánt kutyáival, két golden retrieverrel kezdett el terápiás vonalon dolgozni. Kisebbik lányának óvodájában tartotta az első foglalkozásokat több mint tíz évvel ezelőtt, a veszprémi Egry úti Körzeti Óvodában. A kutyák és gyermekek között már akkor olyan kötelék alakult ki, amely Anikót és az óvodapedagógusokat is arra ösztökélte, hogy folytassák a terápiákat, rendszeresen és hosszabb távon is. Ehhez szükség volt a kutyák megfelelő természetére, akik valóban szeretnek gyermekek között dolgozni, és a pedagógusok nyitottságára is, mert a feladatokat egyszerre kell a gyermek és az állat szemszögéből vizsgálni, ehhez pedig nem csak az állatszeretet, de a képzettség is elengedhetetlen:
,,Vannak aktív- és passzív részei is a foglalkozásnak, de ahhoz, hogy megfelelően be tudjon kapcsolódni a pedagógus, és egyaránt a gyermekekre és a kutyára szabott tervezetet hozzunk létre, foglalkozás-vezető tanfolyamokon kell részt venni, amit nem az intézmény biztosít, hanem önállóan, a saját szabadidejüket felhasználva kell képezniük magukat.”
Anikó jelenleg egy kutyával – aki szintén golden retriever –, Travellel dolgozik, aki mondhatni erre a feladatra született, és a trükkökön kívül nem kellett neki tanítani mást. A négylábú ösztönösen hangolódik rá a kicsik lelkivilágára, figyel rájuk, és az alapján segíti őket. ,,A kutyákat egyébként legtöbbször születésüktől fogva tesztelik a munkára, kölyökkorban már nagy valószínűséggel meg lehet mondani, melyik kutyából válik jó terápiás kutya, de ez függ attól is, hogy a gazdája mennyi munkát fektet bele. A kutya és gazdája mindig együtt mozog, Travel nem dolgozhat mással, csak velem, minden az együttműködésen alapszik. Van kutya, amelyik jobban szeret gyerekekkel, mint mondjuk idősekkel dolgozni, vagy olyan, amelyik nem szereti a túl nagy hangzavart – attól még lehet jó terápiás kutya, a megfelelő feladatok függvényében” – adja meg a választ Anikó, amikor a tökéletes terápiás kutyáról kérdezem.
A siker tehát azon múlik, mennyire ismerik és tudják jól irányítani a kutyát a terápián. Ezek a speciálisan képzett kutyák könnyedén bekapcsolódnak a gondozással kapcsolatos, képességfejlesztő, nagymozgásos, finommotorikus és kommunikációs feladatokba is.
” A kutyás foglalkozások során a gyerekek szívesen részt vesznek olyan fejlesztő feladatokban, amelyeket egyébként nehéznek éreznének, vagy akár kudarcként élnének meg. A kutya jelenléte plusz motivációt ad számukra egy hétköznapi feladathoz is.
Vannak olyan alkalmak is, amikor halmozottan sérült gyermekekkel is foglalkozunk, akik igazából már unják, hogy muszáj nekik mindennap ugyanazokat a gyakorlatokat elvégezniük. Ha azonban az a feladat, hogy kússzon oda a kutyához, akkor tűzön-vízen is átmegy érte, pedig nehéz, sőt fájhat is neki, mégis boldog tőle.
A játék örömét érzik csak” – meséli a kutyafelvezető, aki munkája során több különleges igényű gyermekkel is találkozott már.
Az óvodában megtanulják a kisgyermekek, hogyan szabad egy kutyához nyúlni, hogyan kell gondozni őket, de az általános ismeretek megszerzése mellett kialakítják a biztonság érzését is az állatok körében, illetve empatikus készségeiket is fejlesztik, amellyel az emberi társas kapcsolatok alapját is megteremtik. A feladatokat az év közben tanultakhoz és egyben az életkorhoz is igazítják a terápia során.
Az érzékenyítésnek is nagy szerepe van. A foglalkozásokon semmi nem kötelező, ha a gyermek úgy érzi, fél a kutyáktól, akkor csak végigkíséri a foglalkozást, nem kell részt vennie rajta. Amikor azonban látja a többiek önfeledt játékát, a mosolyt az arcukon, egy idő után saját maga önként kapcsolódik be a játékba, amit mi mindig megvárunk. Alapból a gyerekek nem félnek az állatoktól, a szülők saját félelmeiket szokták bennük elültetni, egyébként nem tudatosan. Ez már szülői felelősség, ha látjuk, hogy a gyermek oldódik, akkor segítsék ezt a folyamatot és ne hátráltassák. Ez egy generációkon átívelő folyamat is lehet, kezdjük a gyerekkel, és végül a szülő is bátorságot nyer belőle.
A felelős állattartás az egyik legjelentősebb téma, amit igyekeznek az év folyamán többször is érinteni, nevelő célzattal, de játékos formában, és amelynek fontosságát – a gyermekek szintjén kezelve – próbálják már a legelejétől megtanítani nekik az óvodában. Anikó szerint több apró trükkel is rá lehet világítani a kutyatartás felelősségteljes és örömteli feladatára: A gyerekek nagyon szeretik például a pórázon vezetést. Ő egy kiképzett kutya, lassan megy, nem húzza őket, és ettől úgy érzik magukat, mintha ők tanították volna. A parancsokat is ők mondják neki, ami a beszédfejlődésre is hat, hiszen sokat kommunikálnak ilyenkor Travellel. Megtanulják közben, hogy vigyázni kell az állatokra, hogy a kutya nem státuszszimbólum, mint egy ház, vagy egy autó, nem lehet azért az utcára tenni, mert nem olyan, mint, ahogy elképzeltük. Ez olyan felelősség, amelyre már kisgyermek kortól kezdve edukálni kell az embereket, és szerencsére – ennek a programnak köszönhetően is – javuló a tendencia.
Szerző: Balogh Dóra, Fotók: Kovács Bálint